E-Civilek

Abban a világban, amelyikben az okostelefon már összenőtt az emberek kezeivel, illetve amelyikben az annak bújása az unaloműzés elsődleges módja, nem meglepő, ha a hírportálok is igyekeznek kihasználni ezt. Sokaknál már szinte leküzdhetetlen a késztetés, hogy munkába menet, cigiszünetben vagy sorban állás közben közösségi oldalukat böngésszék és az ott megtetsző linkeket megnyissák.   Akinek nincs ideje vagy türelme esténként híradót nézni, bőven beéri azzal, ha Facebookon bekövetett portálok által posztolt híreket és érdekességeket szemlézi. Ismerősei kedvelései és megosztásai révén széles tömeghez jutnak el nagy események (mondjuk egy magyar érem az olimpián, a Sargenti-jelentés szavazásának eredménye vagy egy szerveződő tömegesemény helyszíne és időpontja) a közösségi médián keresztül.

S mivel a telefon legtöbbünknél kéznél van, jó időben és jó helyen akár elsődleges hírforrássá is válhatunk, ha lefotózunk vagy levideózunk valami szenzációt, amit aztán nem ritkán a nagy oldalak vagy csatornák is átvesznek.

A Facebook Live funkciójával pedig akár élőben is közvetíthetjük követőink számára mindazt, ami velünk épp történik. A Live beépül a mobilos app funkciói közé, tehát nem különálló alkalmazás. A státuszfrissítés lehetőségei (szöveg, fotó, videó) közé bekerül egy Live ikon, aminek megnyomásával elindítható az élő közvetítés, aminek keretében a felhasználó címet adhat a műsornak, beállíthatja, hogy mely ismerősei lássák a videót, ami a műsor végén ugyanúgy megtalálható lesz az üzenőfalon, mint a többi tartalom. Az adás nem lehet hosszabb 30 percnél. Live-olás közben az ismerősök kommentelhetik az eseményeket, és eldönthetik, hogy feliratkoznak-e az adott felhasználó későbbi közvetítéseire. Ha így döntenek, akkor minden elindított műsorról értesítést kapnak.

Magánemberek ezt a funkciót gyakran tényleg csak arra használják, hogy megmutassák ismerőseiknek, mit csinálnak éppen: hogy buliznak egy szórakozóhelyen vagy hogyan szurkolnak egy meccsen. Nem ritka azonban az sem, hogy a cél egy (szerintük) közérdeklődésre számot tartó eseményről való beszámoló, legyen az tüntetés, közlekedési káosz vagy valamilyen természeti jelenség. A Facebook Live-ban rejlő lehetőséget a közszereplők is felismerték: van, aki csak a véleményét mondja el egy aktualitás kapcsán, de arra is van példa bőven, hogy ők tudósítanak onnan, ahol nincs épp jelen a sajtó. Ilyenkor a tájékoztatáson túl az is a céljuk, hogy bizonyítsanak egy vélelmezett jogsértést, ami későbbi feljelentésük alapjául szolgálhat majd.

Sok hírportál hírszerkesztési stratégiájában az utóbbi években már egyre inkább háttérbe szorul a klasszikus értelemben vett újságírói munka: kimenni terepre, riportot készíteni, megszólaltatni két-három érintettet vagy illetékest, majd mindezt kerek egész cikkbe gyúrni. Szép lassan teret hódítottak a pársoros bejegyzések, illetve a máshonnan (elsősorban a közösségi médiából) átvett tartalmak továbbosztása. Egyre kevésbé elvárás, hogy a médiamunkás hajtsa fel a sztorit, elég, ha a Facebookon, a Twitteren vagy az Instagramon szemlézi mások bejegyzéseit és mindezt publikálja. Ma már senki nem lepődik meg azon, ha cikknek számít egy véleményvezér közszereplő kommentje vagy egy celeb fotója – legfeljebb rövid kommentárt fűz hozzá az újságíró. De tovább is mehetünk: nem is kell feltétlenül híresnek lenni, ha és közérdeklődésre számot tartó ügyben születik bejegyzés és azt a közösségi médiában sokan megosztják – például egy felháborodott ügyfélpanasz arról, hogy bánt az illetővel a kalauz a vonaton, a biztonsági őr egy boltban vagy az orvos a sürgősségin – akkor abból cikk fog születni annak ellenére, hogy főhőse csupán egy átlagos diák, egy felháborodott vásárló vagy egy kétségbe esett édesanya.

Az ilyen jellegű cikkek mögötti munka természetesen nem hasonlítható egy hetekig-hónapokig készülő tényfeltáró riporttal, de még egy olyan, jól megírt anyaggal sem, ami egy hírportálon napi szinten jelenik meg, mondjuk egy Parlament által elfogadott törvény gazdasági-társadalmi következményeiről. Ugyanakkor az igény megvan az ilyen jellegű anyagokra is: egyrészt sokaknak csak ilyen könnyen fogyasztható tartalmak befogadására van idejük-türelmük, a gondosan körbejárt, három-ötezer karakterben taglalt írások elolvasása számukra megterhelő; másrészt bizonyos témák vagy események önmagukban is kifejezetten komoly a hírértékkel bírnak és mögéjük rakott mélyelemzések nélkül is képesek napokig tematizálni a közbeszédet. A társadalmi nyilvánosság szempontjából is hasznos a jelenség, hiszen az emberek szeretik, ha ügyüket felkarolják, ha problémájuk vagy sérelmük minél szélesebb rétegekhez jut el, hiszen sokszor e publicitás révén születik megoldás. 

Fontos még megemlíteni azt is, hogy a közösségi médiában rejlő két igen előnyös tulajdonságát (ingyenes, széles körben elérhető) úgyis fel lehet használni tájékoztatásra, hogy azzal nem konkrét hírt közlünk, hanem eseményt szervezünk. Bizonyos értelemben persze megvan a hírértéke egy demonstrációnak, egy koncertnek vagy egy közönségtalálkozónak is, mindenesetre sok olyan esemény van, amit épp az említett két előnye okán felesleges vagy nehéz más platformon publikálni, népszerűsíteni. Ezekről az érdeklődők már nem is nagyon tudnak a közösségi médián kívül máshol tájékozódni, hiszen az idő rövidsége vagy pénzszűke miatt nincs mód plakáton hirdetni vagy újságban reklámozni. A hatékonyságot pedig jól mutatja, hogy többnyire a kellő tömeget ezen az egy csatornán keresztül is sikerül összeverbuválni.

A jelenség kölcsönös előnyökkel jár: a tájékoztatás és a tájékozódás is gyorsabb, valamint könnyebb így. Kérdés ugyanakkor, nem sínylik-e meg a felek ezt az elsatnyulást. Képes lesz-e egy újságíró hitelesen és alaposan tájékoztatni akkor, amikor nagy horderejű ügy kerül elé, s hogyan fog tudni tájékozódni a polgár, amikor összetett esetekben, illetve mindennapjait, egzisztenciáját befolyásoló történéseket kell értelmeznie?